Juhász Gyula, a Magyar Krisztus, a Szegedi Szent!
A Tiszatáj Intézet keretében működő Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó 2020-ben alapította a Juhász Gyula Művészeti Díjat, amelyet a kuratórium évente ítél oda egy-egy Kárpát-medencei magyar művésznek. Az országos rangú díj támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.
A Tiszatáj Intézetet célja határokon átnyúlóan Tisza-mente és teljes vízgyűjtő területén kulturális, közművelődési, idegenforgalmi és környezeti értékeinek feltárása, ezek megismertetésében és megvalósításában való közreműködés. Ennek érdekében nyomtatott és elektronikus kiadványok, tudományos és közéleti programok létrehozása és koordinálása. Külön kiemelt figyelmet kívánunk fordítani a fiatal korosztályok részére történő értékmegőrző és ismeretátadó programok szervezésére. A fenntartható fejlődés és értékmegőrzés összeegyeztetésével komplex szemléletű oktatási, képzési, környezetvédelmi ismeretterjesztési, idegenforgalmi programok szervezése és lebonyolítása, illetve ezekben való közreműködés.
A Tiszatáj Intézet ernyőszervezetként működik, ennek része az 5 éve fennálló Juhász Gyula Művészeti Díj, további feladatai közé tartozik a már 25 éve ismert Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó működtetése, valamint közreműködés a Nándorfehérvári Emléknapok megrendezésében, amely idén ünnepli 20. évfordulóját.
A Juhász Gyula Művészeti Díjat elsőként 2022-ben Tornai Helga írónő kapta meg, majd 2023-ban Orgovány Erika festőművész vehette át az elismerést. 2024-ben a kuratórium döntése értelmében 3 fő kapott elismerést: Dávid Júlia képzőművész, Blahó Attila zongoraművész, és Kollár Ferenc költő. A díjátadó ünnepi gálára minden évbem a Szegedi Dóm Látogatóközpont koncerttermében került sor. A Juhász Gyula Művészeti Díjat a Kuratórium 2025-ben Kerekes Sándor, szabadkai festőművésznek ítélte oda.
JUHÁSZ GYULÁRÓL
ZSOLDOS SÁNDOR írása
A Juhász Gyula Művészeti Díj ötlete hosszú, sokéves baráti együttgondolkodás eredményeként született meg. Kerestük a legfontosabb elvégzendő munkákat, amelyekért talán tudnánk is tenni valamit Szeged kulturális életében.
Első ötletek közt volt, hogy Juhász Gyula több odafigyelést érdemelne.
A díj kapcsán reményeink szerint kiteljesedik egy kis önszerveződő csapat összefogása, munkája a Juhászra figyelés reményében.
Eddig az egyértelműen pozitív üzenet.
Kérdezhetnék, joggal, miért érdemelne Juhász még több odafigyelést? Nem kap elég figyelmet? Vagy csak még jobban szeretnénk, ha figyelnének rá?
A következőket nem ünneprontásnak szánom, talán senki nem veszi annak, a teendők
fölvázolásaként helyzetképet próbálok fölvázolni Juhász Gyula irodalomtörténeti helyzetéről.
Aligha vitatható, hogy egy alkotó életművének befogadásához, népszerűsítéséhez sok munka szükséges. Önmagában nem hathat. Kell hozzá a tudomány és az oktatás is.
A helyzet most – meglátásom szerint – nem ad okot örömre.
Juhász lassan kezd kiszorulni az oktatásból, és ez a folyamat jelenleg megállíthatatlannak látszik.
Sík Sándor már 1940-ben föltenni kényszerült a kérdést: nagy költő-e Juhász Gyula? (A válasza egyértelműen igen.)
Egyelőre még a klasszikusok között említik, de közel sem az első vonalban. A kiesés határán áll.
Ennek nagyon egyszerű az oka. Nem adottak a feltételek Juhász életművének tartós fölszínen maradásához, nincs elégséges tudományos diskurzus, nincsenek elérhető kiadások…
Igaz, van kritikai kiadása, azaz az „összes művei” elméletileg hozzáférhetők. Ám az egyetlen magyar kritikai kiadás, amelyik mégis csak válogatás, ahogyan erre a szerkesztők föl is hívják a figyelmet. Még a rendszerváltozás után is terjedelmi korlátokra hivatkoztak, ami komolyan nem vehető, mert legfeljebb 2-3 újabb kötettel valószínűleg teljessé tehető lenne a sorozat. De már 42 éve, 1981 óta befejezetlen a sorozat. Hiába várjuk a tizedik részt, a levelezés második részét, és a pótlásokat, javításokat. (Inkább teljesen újra kellene kezdeni.)
Nincs igazi (rendes) Juhász-monográfia, amelyikből a szakma és a komolyan érdeklődő olvasó tájékozódni tudna. (Péter László nem tudta megírni még a teljes életrajzot sem. Más munkái elvitték az idejét…)
Nincs Juhász-bibliográfia, mely alapján kutatni lehetne. (Magyar sajátosság, hogy az írói bibliográfiák inkább a szerzőről szóló írások adatait tartalmazzák, a szerző műveit nem lajstromozzák.) Részben ugyanezek az okok határozzák meg nagyrészt Tömörkény és Móra helyzetét is.
Nagyon sok értékes részeredmény született az utóbbi évtizedekben is (pl. Turcsány Pétertől [A mérleg közepén], legutóbb Kozma Lászlótól egy 1400 oldalas, kétkötetes monográfia [De profundis], egyelőre teljesen visszhangtalanul, alig hozzáférhetően. A szegedi helytörténészek folyamatosan dolgoznak).
Meg kell jegyezzem, ez a sok tiszteletre méltó egyéni teljesítmény, sajnos, intézményi háttér nélkül átütő, Juhász helyzetét stabilizáló eredményt aligha hozhat. (A helyi könyvkiadási támogatás még a nyomdaszámlát sem fedezi általában.)
Még egy fontos kérdéskör: Juhász Gyula és Szeged kapcsolata.
Juhász és Szeged viszonya a pályakezdésétől – a legfinomabban szólva – ellentmondásos volt. Egy korai újságcikkében azt állítja, nincs szegedi irodalom, amiért igen komoly bírálatokat kapott.
Juhászt előszeretettel nevezték, pl. Babits is, „vidéki” költőnek, Juhásztól aligha függetlenül, mondták szegedi költőnek is, de Szeged költőjének talán sosem. Minthogy nem is volt az, hiába írt számos maradandó Szegedhez kapcsolódó költeményt. A legemlékezetesebb a Tisza partján álló szobra talapzatán is olvasható Szeged című, amely megérdemelne egy komoly, minden elemre tekintettel lévő értelmezést, különösen a vers utolsó sorára (az örök élet csillaga).
Közhely, hogy Szeged pazarlóan bánik múltjával, tehetségeivel. Már Juhász is fájlalta ezt. Juhász neve mintha csak áruvédjegy lenne Szegeden, volt már elnevezve róla szakszervezeti díj, művelődési központ, az egyetem egyik kara ma is a nevét viseli… Csak az irodalommal kapcsolatban nem igazán találkozunk a nevével.
Mintha Juhász Gyula nem igazán kellene Szegednek (mint intézménynek), bár, ez aligha javít az összképen, más író sem. (Egy szegedi író sem lett díszpolgár Szegeden, az írók közül is csak Jókai Mór, 1893-ban.)
A hely szelleméhez híven szólni kellene még Juhász katolicizmusáról is. Ő ebben sem trendi. Ő nem istenkereső. (Mintha csak istenkeresőkről jelent volna meg utóbbi időben tanulmánykötet.) Neki szilárd a hite. A vélt vagy valós bűneivel küzd. De erről majd máskor…
Remélem, egy évtized múlva, amit még nagy valószínűséggel megélhetünk, nem kell Juhász utolsó kötetének címét prarafrazeálnunk – Szegediek, még itt vagyok!, hanem érvényes lesz még akkor: Fiatalok, még itt vagyok!
A Juhász Gyula Művészeti Díj kezdeményező társaság – 2020.